Ez aztán a meglepetés! Biztosan felszalad mindenki szemöldöke, de valójában már jó régóta kellett volna írnom erről a lemezről.
Fájdalmas emlékek, szomorú magánéleti dolgok kapcsolódnak az albummal történő első találkozásaimhoz, de ez csak a kezdet volt, azóta sokféle élethelyzetben, sokféle érzelmi állapotban, időszakban bizonyult hű társnak ez a zene.
Sok nagyokos csak egy lesajnáló félmosollyal intézi el a Kistehént, hát, ők tudják.
Először is: ha a rock vallás, Lemmy Kilmister maga Jézus Krisztus.
Az utóbbi idők black metal/underground szemléi után most arról a lemezről illetve zenekarról írok, ami megtestesíti a rockzenét.
Nyilván nehéz bármi újat mondani egy 30 éves albumról, nem is szándékom bármi okosat vagy meglepőt kierőlködni magamból. A lényeg annyi, hogy aki nem ismeri ezt a lemezt, az borzasztó sokat veszít. Aki meg nem szereti, az nem szereti a jó zenét. Egyszerű ez.
Üdv mindenkinek,
a korábban ígért Abomino Aetas interjú következik, az eredeti angol után íme a magyar fordítás. A beszélgetés február 24. és március 14. között zajlott.
Dear All,
I'm happy to present you an interview with the members of Abomino Aetas. The interview was done via e-mail, between the 24th of February and the 14th of March.
Nna, hát akkor hosszú, évtizedes várakozás után megjelent a Varg Vikernes által üzemeltetett, legendás Burzum új lemeze.
Korábban esett már szó a Burzum-ról, az ősszel írtam a Hvis lyset tar oss albumról, és már akkor tudni lehetett, hogy idén áprilisban Den Hvite Guden címmel jön az új korong. Április helyett március 8. lett a kiadás dátuma, és végül a cím is változott, mivel Vikernes szerint félreértelmezhető volt a Fehér Isten elnevezés. A mű semmiféle rasszista vonalat nem képvisel, a "fehér" szó a mitológiai Baldr isten fénnyel való kapcsolatára utalt volna, nem pedig bőrszínre, de félő volt, hogy sokan másképp fogják fogadni a dolgot.
A közeljövőben mérföldkő következik: a minap a blogban szerepelt Sower of Death lemez alkotóival, a norvég Abomino Aetas-szal készül éppen egy interjú, amit reményeim szerint már a jövő hét közepén olvashatnak az érdeklődők.
Nem hiszem, hogy rendszer lesz a dologból, de ki tudja, lehet, hogy máskor is megpróbálom válaszra bírni a blog profiljába vágó zenekarokat.
Az általános vélekedés szerint a norvég black metal színtér a 90-es évek dicső időszaka után elsorvadt, csak pár komolyabb lemezt termelt ki, több nagy zenekar oszlott fel, vagy vált nevetségessé a mutatott produkciója miatt.
Azonban a 2000-es évek végére mintha elindult volna valami fent északon, az underground egyre élénkebbé vált, valamint a nagy öregek is megemberelték magukat.
Már gyerekkorom óta, amikor kezembe akadt az Ég és Föld nevű ismeretterjesztő könyv, a világűr és a csillagok szerelmese vagyok. Nincs jobb szó rá: mindig lenyűgözött a végtelen csillagközi üresség, az embertől távoli, életidegen közeg, a felfoghatatlan léptékű távolság, ami köztünk és a kozmosz többi része között lakozik.
Ezt a témát sok zenekar feldolgozta már, itt a blogon a Burzum lemezénél is szót ejtettem a dologról, de pl. az Arcturus a zseniális The sham Mirrors albumánál is az űrből merített ihletet. Nem is beszélve a Thy Catafalque-ról. (Nyilván milliónyi más banda is foglalkozott ezzel, de szubjektív a három példa, amit hoztam.)
Az utóbbi napokban belefutottam abba a kérdésbe, hogy mégis mi volt 2009 legjobb black metal lemeze?
Azt tudtam, hogy nem az új Immortal, sem az új Gorgoroth. Aztán arra is rájöttem, hogy abszolút nem vagyok képben azt illetően, hogy tavaly milyen lemezek jelentek meg. Úgyhogy most nekiálltam megismerkedni a tavalyi év termésével... Marduk, Wolves in the Throne Room, Anaal Nathrakh, Skitliv, Dark Funeral... Nos, van mit bepótolni.
