Ezt a blogot nehezen indíthatnám más lemezzel...
A svéd banda 1995-ben adta ki ezt a lemezt ('93-ban jött ki az elődje, a The Somberlain), de én csak évekkel később, valamikor 2003-ban ismertem meg. Azóta már túl vagyok kb. 631 meghallgatáson, és arra a megállapításra jutottam, hogy számomra ez a korong "a" metal lemez. Nem csak a '90-es évek, de úgy egyáltalán, a metal műfaj egyik legnagyobb dobása.
Nem tökölnék most a stílus meghatározásával (ilyeneket lehet itt-ott olvasni, hogy "blackened death metal", meg "melodic black/death metal" - én különösen az első szóösszetételt tartom mókásnak), valahol a black, death és trash környékén van. A hangzás ennek megfelelően szerintem tök megfelelő, mindent hallani, amit kell, de semmi extra, a hangulat megteremtéséhez azonban ideális.
A komor, vészjósló (bár sokadik hallgatásra kissé unalmas) intro (At the fathomless Depths) után egymás után sorjáznak a jobbnál jobb dalok, amelyek közül nyilván a Where dead Angels lie a legismertebb, gyanítom nincs olyan black vagy death metalos arc, aki nem tudná miről van szó.
A Night's Blood nyitja a sort, ami mindig is koncertnyitó dal (volt), nem véletlenül. Ahogy pörgősen beindul a nóta, majd szállítja Nödtveidt az első kőkemény gitártémát, nincs fan a világon, aki nem indulna be. És persze a tétel további részei óriási témákat rejtenek.
És pont ez a lemez legnagyobb erőssége, dalokat nem is lehet kiemelni: nincs 95%-osnál gyengébb rész, minden riff, minden szóló a maximumon, egytől-egyik olyan témák vannak itt összerakva, hogy netovább. Közhely, de némelyik banda egy Dissection dalból több lemezre való nótát tudna kihozni, annyi a jobbnál jobb ötlet és dallam.
A személyes kedvenceim a lemezről a Thorns of Crimson Death (hihetetlen bevezető akusztikus rész, majd a középtempós téma...és ez még csak a 8:06 hosszú dal első perce...) és az azt követő The Soulreaper, amely olyan "refrénnel" rendelkezik, mely egyszerre vigasztalhatatlanul komor, és olyan erő rejlik benne, hogy megáll az ember esze.
A záró tétel, a No Dreams breed in breathless Sleep egy gyönyörű, de szintén végtelenül melankólikus zongorafutam, amely méltó zárása a lemeznek.
Mint elmondtam, nálam ez az album az abszolút tökéletes. Nem hiszem, hogy bárki csak megközelítheti ezt a színvonalat, elnézve a mai metal színteret. És főleg ezért hatott nagyon fájdalmasan a hír, hogy 2006 őszén Jon Nödtveidt öngyilkos lett. Egy ember, aki képes volt ilyen zene alkotására, óriási veszteség a műfaj számára. Bár, ha felidézzük az általa kreált műremekek szomorúságát, sötét szépségét és komorságát, akkor már nem is akkora meglepetés, hogy önkezével vetett véget életének.
A lényeg persze nem Nödtveidt, hanem az általa létrehozott tökéletes alkotás, ami kiállja az idő próbáját, hiszen mind a mai napig rengeteg Dissection rajongó van, és a lemez állócsillag a sötét hangulatú metalzenék között.
http://en.wikipedia.org/wiki/Dissection_(band)
http://en.wikipedia.org/wiki/Jon_N%C3%B6dtveidt
http://en.wikipedia.org/wiki/Storm_of_the_Light%27s_Bane
http://www.metal-observer.com/articles.php?lid=1&sid=1&id=276
