Mindig is imádtam a határozott koncepció mentén dolgozó zenekarokat. Az ilyen bandákra az egyik kedvenc példám a Fall of Efrafa, a másik pedig a Darkspace.
A svájci ambient black metal formáció előző, 2008-as lemezéről is írtam már (itt), most a tavaly megjelent III I lesz terítéken. A koncepció változatlan: a téma továbbra is a végtelen világűr.
Ahogy a címe is mutatja, ez a negyedik lemezük, melynek megjelenését tavaly zseniális módon, a kiadó honlapján morzejelekkel jelentették be.
Nem tudom, hogy a közben eltelt 6 évben mit csinált ez a három űrlény (bár nyilván nincs jelentősége, de álljon itt a nevük: Wroth, Zorgh és Zhaaral, egyikük egy ritkaságszámba menő élő fellépés tanúsága szerint nőnemű lehet), valószínűleg a galaxisok közti űrben tanyáztak, esetleg hibernálva töltötték ezt a világmindenség szempontjából elhanyagolható hosszúságú intervallumot, a lényeg, hogy újra manifesztálódtak a Földön, és újabb csillagközi utazásra hívnak minket.
A trió nem tágít a korábban megszokott irányvonalaktól, sőt, még szorosabban ragaszkodnak az alapelveikhez. Szinte logikusan következik a korábbi lemezeikből, hogy még hosszabb, még komplexebb struktúrákhoz nyúljanak, ennek megfelelően már nem is dalokról, hanem tételekről beszélhetünk, az első rögtön 27 és fél perces (!!!), így egyben. A másik kettő ehhez képest viszonylag rövid, 18-18 perces játékidővel.
Dalcímek, kivehető dalszövegek továbbra sincsenek, a három "dal" sorrendben a 4.18, 4.19, 4.20 elnevezést viseli, folytatva az előző lemezt, hiszen ott a záró tétel a 3.17 néven futott.
Ezek után mindenki sejtheti, hogy milyen zenét hallhatunk a lemezen.
Olyat, mint eddig, csak sokkal letisztultabb, élesebb, kíméletlenebb megfogalmazásban.
Ezt a lemezt, meg magát a Darkspace-t nem merem ajánlani mindenkinek. Ez tényleg az a fajta zene, ami csak azoknak mond valamit, akik a zenehallgatásra nem kikapcsolódásként tekintenek. Ez nem könnyed háttérzaj, még csak nem is tökös black n roll csujjogatás, vagy jó kis metálos zúzás.
Ez a kozmosz végtelenjének, a jéghideg semminek a zenébe ültetése, a gigászi, embertelen méretű mélyűri objektumok gyilkos pulzálásának leképezése emberi fülek számára. Nebulák, pulzárok, fekete lyukak, szupernovák örvénylenek, táncolnak, keringenek a lelki szemeink előtt.
Letaglózó, titokzatos, éteri, jéghideg, monoton, megnevezhetetlen jelenségek tanúi leszünk a lemezt hallgatva, végtelen távolságokat utazunk földi egy óra alatt, és brutális erővel szembesülünk a kozmosz végtelen magányával, azzal a magasztos, embertelen és embernélküli csodával, ami felfoghatatlan ideje létezik, és akkor is létezni fog, amikor az emberiség már rég lelépett az univerzum színpadáról.
