A norvég Tsjuder lemeze még megjelenésekor, 2004-ben akadt kezembe. Emlékszem, a(z akkori) Metal Hammer-ban írt róla meglehetősen elismerő kritikát Milán Péter. Tudni kell, hogy Milán Péter kritikáiban még szinte soha nem kellett csalódnom, gyakorlatilag 95%-ban eltalálja az ízlésemet.
Általános vélemény, hogy a black metal haldoklik, nem jelennek meg olyan albumok, mint a '90-es évek elején, rengeteg a fércmű, az utánzat, és egyre kevesebb az eredeti tehetséget felvonultató zenei alkotás. A magam részéről ezt csak annyiban tudom alátámasztani, hogy sok ma is működő, eredetileg black metal zenekar korai lemezei sokkal nagyobb hatást tesznek rám, mint a most megjelenők. Amúgy a '90-es évek elején azt sem tudtam, hogy létezik a műfaj, elvoltam a Pokolgép és Moby Dick kazettáimmal.
Na mindegy, az album szinte azonnal visszaadta a black metal-ba vetett hitemet. Amit ez a pár norvég pasas (Nag énekes-bassusgitárossal az élen) elővezet ebben a szűk 50 percben, az konkrétan a csúcsteljesítmény kategória.
A hangzást nem mondanám necro-nak, annál sokkal tisztább, de nem megy el a sterilség határáig sem. Talán ezt a hangzást próbálta elérni a Marduk a Plague Angel korongon, de ott sokkal kásásabb, kaotikusabb lett a végeredmény. Itt minden tökéletesen hallatszik, talán a basszusgitár szorult egy picit háttérbe, de ez talán csak kötekedés részemről. Amit itt hallunk, az egy pusztító, tömény, egységes zenei folyam, ami hol fékevesztetten tör előre, hol vészjóslóan hömpölyög, megállíthatatlanul. Két másik melléknév illik még ide: kegyetlen és gátlástalan.
Két dolgot fontos még megemlíteni a hangzással kapcsolatban, az egyik Nag vérszomjas, rekedt károgása, ami (Draugluin gitársoundjához hasonlóan) szinte felhorzsolja a kevéssé edzett hallójáratokat, a másik pedig a hihetetlenül masszív dobhangzás (Anti Christian ül a dobok mögött).
Szóval a szinte tökéletes hangzás jó alap, amire bámulatos építményt húztak fel a srácok. Gyakorlatilag hibátlan az anyag, hogy gyorsan túllegyünk a negatívumokon, talán a záró Morbid Lust eleje tartalmaz laposabb témákat. A többi perfekt.
Az albumot nyitó Malignant Coronation egy stílszerű, rosszindulatú felütés, és hasonlóan folytatódik a dolog, az első öt tétel (Malignant Coronation, Ghoul, Possessed, Lord of Swords, Helvete) gyakorlatilag egyetlen hipersebességű, pusztító roham a hallgató ellen. Persze itt-ott visszavesznek a harcosok a tempóból, és a kötelező "menetelős" ritmusú témákat is elővezetik, de sok más bandával ellentétben ezek nem pihenőként lettek beiktatva, hanem minőségi gitártémákkal fejelték meg a lassabb dobjátékot is.
Az ember lenyűgözve áll egy ilyen elképesztő hatékonyságú, kíméletlen támadás előtt, áhítattal szemléli a szeme előtt megszülető tökéletes pusztító gépezetet, ami nem ejt foglyokat, és nem hagy hátra túlélőket.
Az album persze ezután is rejt magában iszonyú erős tételeket, a Mouth of Madness egy lassú, nihilista témával indul (amely az album egyik legjobbja, a másik legjobb a záró dal vége felé hallható), de a pont 8 perces hossz alatt kellően felgyorsulnak az események, és a végeredmény itt is a totális megsemmisítés. Az Unholy Paragon akusztikus résszel kezdődik, ami után valósággal az arcunkba robban a dal pusztító energiája, szabadjára engedett rosszindulata.
Az album kétségkívül legkülönösebb és legemelkedettebb pillanata a Bathory feldolgozás, a Sacrifice. Igazából nincs mit írni róla, mindenképp méltó Quorthon emlékéhez ez a verzió. 100%-os teljesítmény.
A záró tétel, a Morbid Lust, mint említettem, kicsit laposan indul, de a több, mint 11 percnyi játékidő nagy részében brutális majd síri szakaszok következnek. A dal elejét kivéve az összes téma a legjobbak között van, amit az utóbbi pár évben hallhattunk a műfajban, jó lezárása a lemeznek.
A lemeznek, amely a műfajban eddig az új évezred alighanem legjobb munkája. Nyakló nélküli vérengzés, rideg rosszindulat, fröcsögő gyűlölet. A korong a black metal igaz esszenciája.
Üdv és tisztelet Nag-nek, Draugluin-nek és Anti Christian-nek!
(A lemez egyben a zenekar történetének méltó lezárása is, mert 2006-ban egy koncertdvd kiadása után a Tsjuder feloszlott. Nag és Dragluin egyébként a Krypt nevű formációban folytatja a zenélést.)
