Az előző kistehenes kitérő után térjünk vissza a megszokott terepre: underground black metal következik, méghozzá hazánkból. A Veér korábban Ravenshades néven zenélt, és a szóban forgó lemezt tavaly adták ki, hosszas várakozás után.
A The Measure of Waste egy újabb markáns érv az underground black metal mellett.
Sokan ha meghallják a stílusmegnevezést, tévesen még mindig az egy kaptafára készülő, gyatra hangzású, közhelyeket ismételgető zenékre gondolnak, hát nekik lehet ajánlani ezt a lemezt.
Ugyan a zene alapját a black metal képezi, ez azonban a Veér esetében rockosabb, dögösebb, lassabb, mint a megszokott. Nem ez teszi azonban egyedivé a produkciót, hanem az a félig-meddig megfoghatatlan, nyugtalanító pulzálás, lüktetés, ami minden dalból árad. A középtempós, karakteres riffelésű tételek rátelepednek az emberre, nukleáris felhőként, savas esőként borítják be, majd mindezt elmossák a gyors részek formájában érkező viharos, apokaliptikus víziókból előlépő széllökések.
Olyan az egész, mintha egy rég kihalt iparváros még mindig működő, gigászi gépezetei által uralt gyártelepén bolyonganánk. Vigasztalanul szemerkél az ólomszürke égből a kémiai anyagokkal szennyezett eső, és csönd van, mert semmiféle élőlény nem maradt már. Csak a föld alatt dohogó hatalmas kohók és dinamók morajlanak az örökkévalóságig.
Hát ilyen érzeteket kelt a zene. Most, amikor május közepén is 10 fok körül van a hőmérséklet, állandóan szakad az eső és fúj a szél, elég könnyű ráhangolódni a Veér zenéjére. Egyszerű panelekből, de kreatívan építkező muzsika ez, ami nagyon hatásos tud lenni, hiszen olyan mértékben tud rátelepedni az emberre, hogy könnyű átérezni azt a vigasztalanságot, azt az emberkerülést, azt az életuntságot, amit a zenészek közvetíteni szeretnének.
Ülj fel a Keletiben a vonatra, és ahogy elindul a büdös, koszos szerelvény, nézz ki jobbra a rozsdás, embertelen, haldokló, mérgeket lehelő gyártelepek felé. Megérkeztél. Ez a múlt, de bizonyos szempontból a jövő is.
Ahogy a zenekar infólapján is olvasható:
"Nothing changes, pain, hate, apathy, misanthropy and the delight of living in such a glorious age when mankind has the possibility to destroy itself.
Our duty in our insignificant life before we vanish away is to create Veér as a gift to remind you: Anything happens there’s no hope…
…every spring is the last."
http://www.neverhearddistro.blogspot.com/2009/10/about-veer.html
