Július közepe van, a meteorológusok szerint az év legmelegebb napja lehet ma. Fullasztó, brutális hőség van. Mi mással védekezhet a kánikula ellen az ember, ha a sör nem jöhet szóba?
Hát persze, hogy fagyos, norvég black metal-lal...
Sok egyéb mellett a Darkthrone-ról szóló poszt is régi tervem már, most eljött ennek is az ideje. Gondolkodtam, hogy melyik lemezükről írjak, de végül a korai albumok mellett döntöttem, és sokáig a Transilvanian Hunger tűnt befutónak, de végül az Under a Funeral Moon nyert. Igazából a Transilvanian Hunger-t sokkal jobban ismerem, de valahogy a poszt témájául szolgáló lemez fogósabbnak tűnik, ütősebbnek.
Szóval, a Darkthrone egy élő legenda a black metal berkein belül. Az Emperor és a Mayhem mellett ők azok, akik a '90-es évek elején a legemlékezetesebbet alkották. Mindhárom zenekar a saját útján haladt előre, és kitaposta azokat az ösvényeket, amelyeken az azóta tevékenykedő black metal bandák szinte mindegyike halad.
A Darkthrone legelső lemeze még a technikás death metal jegyében fogant lassan 20 éve, majd a szép lassan erőre kapó második black metal hullámhoz igazították stílusukat. Onnantól kezdve a norvég banda sorra adta ki stílusteremtő lemezeit, és ezek közül talán a '93-as Under a Funeral Moon a legerősebb.
Sokan használták már erre a zenére a hipnotikus jelzőt, és igazuk is van. Végeredményben a Darkthrone korai albumain szinte minden tekintetben minimalista, jórészt szélvészgyors black metalt hallhatunk. Mind a gitártémák, mind a dobok, mind a hangzás terén meglehetősen egyszerű megoldásokkal találkozik a hallgató, ám pont ezek az elemek telepednek rá az emberre, és lökik olyan mélységekbe, ahol egyes egyedül marad, pusztán saját gondolataival és félelmeivel. Ha megfelelő hangerőn, megfelelő odafigyeléssel, energiaráfordítással hallgatjuk az anyagot, sajátos tudatállapoba kerülhetünk.
A lemez tudatmódosító hatását hivatott erősíteni a sokszor, sok helyütt bírált hangzás (hozzátenném, hogy aki a Darkthrone hangzását kritizálja, az szimplán hülye ehhez a zenei irányzathoz, és befejezheti a black metal-lal való ismerkedést), ami a necro nevet kapta. Ez a rozsdás, kíméletlen, horzsoló sound egyszerre markáns és sápadt, egyszerre brutális és vérszegény, igazán kellemes és érdekes hallgatnivaló. Nem tudom, hányszor hallgattam meg a Darkthrone lemezeimet, de minden egyes alkalommal konstatálnom kell, hogy ez a hangzás akárhanyadik alkalommal is lenyűgöz.
A Darkthrone szerencsére sohasem adta el magát, sohasem vált Satyricon-szerű borzalommá, bármerre is vették az irányt (főleg az utóbbi években), mindig 100%-ig hűek maradtak önmagukhoz, és szerintem a két tag, Fenriz és Nocturno Culto a színtér máig leghitelesebb alakjai.
Egy szó, mint száz, az Under a Funeral Moon egy legendás lemez, a black metal egyik alapműve, megkerülhetetlen alkotás, a maga pőre, fekete-fehér, szűklátókörű módján.
http://en.wikipedia.org/wiki/Under_a_Funeral_Moon
http://v2.metalreviews.com/index.php?option=com_wrapper&Itemid=33
http://www.metal-observer.com/articles.php?lid=1&sid=1&id=11854
