Nna, hát akkor hosszú, évtizedes várakozás után megjelent a Varg Vikernes által üzemeltetett, legendás Burzum új lemeze.
Korábban esett már szó a Burzum-ról, az ősszel írtam a Hvis lyset tar oss albumról, és már akkor tudni lehetett, hogy idén áprilisban Den Hvite Guden címmel jön az új korong. Április helyett március 8. lett a kiadás dátuma, és végül a cím is változott, mivel Vikernes szerint félreértelmezhető volt a Fehér Isten elnevezés. A mű semmiféle rasszista vonalat nem képvisel, a "fehér" szó a mitológiai Baldr isten fénnyel való kapcsolatára utalt volna, nem pedig bőrszínre, de félő volt, hogy sokan másképp fogják fogadni a dolgot.
Én ennél a momentumnál kicsit aggódtam, hogy Vikernes barátunk megpróbál a sanyarú börtönévek után a politikai korrektség nevetséges eszméjének jegyében eljárni, de az interjúk és a honlapján található eszmefuttatások olvasása után megnyugodtam.
Végeredményben a cím tehát Belus, ami az ősi időkben Fehér Istenként tisztelt európai istenség egyik elnevezése. Belus a skadinávoknál Baldr, a görögöknél Apolló, a keltáknál Belenus, a szlávoknál Belobog vagy Jarilo. Nem szeretnék belemenni mitológiai okfejtésekbe, aki szeretne, rákereshet a wikin a fenti nevekre, és levonhatja a kellő következtetéseket, ha szükségét érzi. Mindenesetre érdemes elgondolkodni azon, hogy a régóta hallgató zseniális zenész a demokrácia, a tudás, a tudomány, a liberalizmus korában miért éppen a fény és a tisztaság örök istenalakjának ajánlja visszatérő lemezét (és legyen elég ennyi filozófiai eszmefuttatás most).
Vikernes be is váltotta ígéreteit, meg nem is. Hangzásban visszatért a korai munkáihoz, a csak őrá jellemző riffekből építkező black metal hallható a lemezen, viszont az szembetűnő, hogy mondjuk a Filosofem-hez képest jóval barátságosabb, fényesebb, hallgathatóbb a lemez. Említettem az ősszel írt Burzum-posztban, hogy kíméletlen, embertelen zenét ír Varg, de ez most nem jellemző annyira. A fény istenéről szól a lemez, a fák között áttörő napfény látható a borítón, ennek megfelelően a szépség, a magasztos gondolatok, a szomorúság, a nosztalgia szövi át a dalokat.
Tényleg meglepődtem, hogy az alapvetően black metal szerzemények mégis mennyire hallgattatják magukat, mennyire markánsak a riffek, és mennyire magával ragad az egész.
Sok-sok hallgatás kell még, mire eldől, hogy lesz-e a Belus-ból akkora klasszikus, mint az elődeiből, de az biztos, hogy Vikernes stílusosan, masszívan és önmagára jellemző módon adott ismét életjelet.
Meg lehet nyugodni: az öreg harcos visszatért hosszú száműzetéséből, és bölcsen, hallgatagan helyet foglalt a tábortűznél. Igaz, hogy csak egy biccentés volt részéről a köszönés, és mindenkitől távol ült le, de újra elkezdett zenélni, úgy, ahogy csak ő tud.
