Fényszennyezésnek nevezzük az esti égbolt mesterséges fényforrásokkal történő fölösleges, energiapazarló és környezetkárosító megvilágítását. (forrás: wikipédia)
A fényszennyezés modern korunk egyik legújabb problémája. Egyrészt a pazarlóan, körültekintés nélkül használt kül- és beltéri világítás óriási, pénzben is mérhető veszteséget is okoz, másrészt pedig felborítja állat és ember biológiai óráját egyaránt.
Káros hatása az is, hogy lassan már egyáltalán nem találni olyan tájékot a Földön, ahonnan az éjszakai égboltot a teljes pompájában megcsodálhatná az ember. A mindenfelől ömlő mesterséges fény alól hiába vizslatja az ember az eget, pár halványan pislákoló csillagon kívül semmit sem láthat.
Pedig aki nem látta még teljes fényében a Tejutat, miután lenyugodott a Hold, nem is tudja, hogy mit veszít: emlékszem egy nyári éjszakára (talán 2000-ben lehetett), amikor mindentől távol a Tisza-tó partján sátoroztunk, a szabad ég alatt fekve hajnal 3 körül lenyűgözve bámultam az égboltot, és nem akartam elhinni, hogy ilyen sok és ennyire fényes csillag létezik. Azóta sem tapasztaltam olyat.
Egy ilyen csillagfény-mentes korban szerintem minden olyan előadó, aki a csillagokról, a világűrről zenél, kultúrmissziót hajt végre. Közéjük tartozik az Atoma is.
Az Atoma egy svéd banda, amely a Slumber nevű doom metal zenekar romjain alakult, Ehsan Kalantarpour énekes-szintis vezérletével. Nevezhetjük post-rocknak vagy inkább atmoszférikus metalnak. A stílusmeghatározásból már egyértelmű, hogy itt nem a burzum-i, vagy darkspace-i űrábrázolásról beszélhetünk, nem az űr rideg embertelensége, végtelensége a központi téma, hanem az a csodálatos szépség, ami mindenkit rabul ejt, ha megpillantja a csillagoktól fénylő eget.
Sokféle eszközt felhasznál a zenekar ezen a filmzenei igényességű albumon: törzsi dobok, súlyos gitárok, elektronikus ütemek, géphangok, satöbbi. Ugyanakkor ahogy haladunk előre a lemezen, egyre több elszállós tétellel találkozhatunk női énekkel, szintetizátorhullámokkal, akusztikus gitárpengetéssel.
Fantasztikus utazás ez.
A lemezt hallgatva én mindig közelebb érzem magam a csillagokhoz, és át- meg átjár a biztos tudat, hogy mi, emberek is ugyanabból az anyagból vagyunk, mint a fölöttünk, körülöttünk mindenhol pislákoló, táncoló napok, bolygók, csillagok, csillagködök milliói. És ha ezt megtapasztaljuk, megértjük, akkor talán olykor-olykor egy pillanatra teljes egészében átérezzük az örökkévalóságot, a világmindenséget.
Ennél több pedig nem is várható el egy zenei alkotástól.
http://www.sputnikmusic.com/review/49102/Atoma-Skylight/
