A korábbiakhoz képest éles váltás következik.
Az utóbbi pár hétben elsősorban a zúzós zenék voltak terítéken, gondoltam fő a változatosság, ezért egy neoklasszikus stílusú társaság lemezéről írok egy keveset.
Egy metal hammeres kritika hatására ismertem meg őket (ki más, mint Milán Péter írta...), és rögtön rabul ejtett a zene.
Rögtön most ki is térnék rá, hogy egy ambient - neoklasszikus mű mit keres a szélsőséges zenékkel foglalkozó blogomon. A válasz egyszerű: ez a fajta zene, ha megfelelő színvonalon művelik, ugyanolyan erejű hangulati, személyiségformáló hatást tud elérni, mint a legjobb extrém metal zenék. Nyilván a hangulat, az atmoszféra minősége más, de az ereje ugyanolyan.
Nagyszerűen sikerül. Lényegében a fény, a sohasem létezett régi korok dicső erkölcsössége, a lovagi erények, a szó szoros értelmében vett időtlen szépség öleli körbe a hallgatót, és ringatja nosztalgikus, keserédes hangulatba.
Nem igazi boldogság az, ami az embert a lemez hallgatása közben hatalmába keríti, mert olyan törékeny, olyan illékony az a csoda, ami megelevenedik itt, hogy mérhetetlen szomorúság is rejtőzik benne. Bánatot is érzünk minden percben, hiszen olyan pompa, olyan szépség ez, ami soha sem lehet a igazából miénk.
Mindezek ellenére megtisztító és felemelő hatású az Arcana zenéje, bármelyik lemezt is hallgatjuk. Olyan élményt nyújt, amit nehezen feled az ember, bár az ilyen kaliberű művészet nem való mindennapi hallgatásra, hiszen olyan ünnepi és nem evilági az egész.
http://en.wikipedia.org/wiki/Arcana_(band)
