Marilyn Manson a Sweet Dreams elsöprő sikerére alapozva 1996-ban szabadította világra az Antichrist Superstar címet viselő nagyszabású konceptalbumot.
A lemez felvételeire New Orleans-ban került sor, amire rányomta a bélyegét a város fülledt, nyirkos levegője, a zenekaron belüli ellentétek, és a kőkemény droghasználat.
Manson önéletrajzi könyvében, a Long hard Road out of Hell-ben részletesen mesél a stúdiózást kísérő aranyos eseményekről, a személyes konfliktusokról, a banda kvázi széteséséről, a különféle tudatmódosítók elképesztő mértékű fogyasztásáról. A terv az volt, hogy egy grandiózus anyagot készít, amelyben ötvöződik többek között a 
nietzsche-i világkép, az akkori Amerika korrajza, az érzelmi válság, a sátánizmus, az ősi számmisztika és sok más szimbólum.
A komoly projekt azonban kezdett összeomlani, amikor a mértéktelen anyagozás és a veszekedések miatt alkotói válság sújtotta a bandát. Kínszenvedéssé vált a lemez megírása és felvétele, de pont ez a dolog tette olyan személyessé, erőssé és méllyé a végeredményt.
Az Antichrist Superstar Marilyn Manson legerőteljesebb, legkerekebb, legnagyobb hatású alkotása, a 90-es évek, és úgy általában, a rockzene egyik legfontosabb momentuma.
Konceptalbum, ami egy hitvány, gyenge alak, a Wormboy történetét meséli el, aki önnön erejéből válik először sztárrá, majd egy hatalmas, pusztító lénnyé, a Disintegrator-ré. Ez az átváltozás áll a lemez középpontjában, ami önmagában véve egy sokrétű, többértelmű metafora, ennek megfelelően természetesen az alkotás több szempontból, többféleképpen értelmezhető. Minden dal az átalakulás egy-egy állomását meséli el, kezdve a nyomortól, a megvetettségtől a felemelkedésig, majd láthatjuk az Antikrisztus eljövetelét a folyamat végén. Természetesen a metamorfózis végeredménye a bukás, azonban az album ciklikus: a záró akkordok megegyeznek a kiindulóponttal, előlről kezdődik minden.
Manson szerint a lemez tisztelgés Friedrich Nietzsche életműve előtt, és meglehetősen sok párhuzamot fedezhetünk fel a filozófus ellentmondásos műve, az Übermensch és az Antichrist Superstar között.
A zenekar rengeteg helyről merített ihletet, felsorolni is sok lenne azokat a műalkotásokat, filmeket, irodalmi és zenei műveket, amelyek inspirálták Manson-ékat, de a végeredmény egy összefüggő, szerves, egységes kollázs, ami egyszerre felemelő, fennkölt, kegyetlen, szomorú, beteg és zavaró. Gondolkodásra késztet, rejtett utalások utáni nyomozásba kezd az érdeklődő, újra és újra átböngészi a misztikus, okkult szimbólumokkal ellátott borítót, és beleássa magát a dalszövegekbe, elemezgeti a vissza-visszatérő zenei és szövegi motívumokat.
Miről szól a lemez?
A bibliai Antikrisztus eljöveteléről? A világvégéről? Egy bizonyos személy fejlődéstörténetéről, majd bukásáról? Az amerikai társadalom hamis értékrendjéről? A fasiszta sztárkultuszról, a külsőségek túlzott imádatáról? Vagy egy érzelmi-gondolati armageddon leírásáról? Az egyén folyamatos metamorfózisáról? Vagy a mindannyiunkban ott rejtező megalomán féregről, ami pillangóvá szeretne válni?
Nem tudom. Óriási erejű alkotás, aminek újra és újra neki lehet és kell futni. Mert személyiségformáló ereje van, ha valaki igazán odafigyel rá. És ez ritkaság, ez művészet.
http://en.wikipedia.org/wiki/Antichrist_Superstar
http://www.marilynmansonimages.com/band-history4.html
