Sosem értettem a metalcore-mozgalmat. Mi jön át a felületes szemlélőnek, ha a metalcore-ra tekint? Különböző frappáns, több szóból álló angol zenekarnevek, perspektíva nélküli zúzás, hörgős-üvöltözős ének, rengeteg tetoválás, modellfiús kinézet, és mindenek fölött/alatt, a breakdown-ok, amiket én képtelen vagyok nagyobb mennyiségben tolerálni.
Ettől függetlenül nagyjából figyelemmel kísértem az irányzatot, mivel mégiscsak az utóbbi évek legnépszerűbb metal-jelensége volt, de egyszerűen elvesztem a túltenyésztett, gombamód szaporodó bandák tengerében.
Talán most, hogy kezd lecsengeni a nagy hullám, egyszerűbb dolgom van, és merő véletlenségből ráakadtam pár éve az Unearth-re, ami a metalcore bandák egyik legsikeresebbike.
A 2008-as The March elég gyorsan a kedvenc lemezeim közé került, talán azért, mert az első bekezdésben felsorolt unszimpatikus elemek a lehető legkisebb mértékben jelennek meg az Unearth esetében.
Ez a brigád elég metalosra vette a figurát, sok riff, szóló olykor heavy metal-os beütéseket mutat, és valami rock n roll-os íz is jelen van, ami annyira megbolondítja az egészet, hogy lehetelen nem léggitározni a dalokra.
Nagyon energikus zene, aminek a lendületét nem törik meg a más bandák esetében állandóan erőltetett breakdown-okkal, hanem hagyják, hogy az adrenalin vigye, vigye előre a hallgatót. A nagyszerű témákat tovább erősíti Trevor Phipps zsigeri, neurotikus üvöltése, féktelen agresszió rejlik a hangjában.
A 11 tételből álló lemez első 8 dala kiváló (a The March - Cutman [az a középső rész, te jó ég... "Cut in stone - Bleed - Bleed away"]) - The Chosen triónál kevés ütősebb kombót hallottam modern metal lemezen mostanában), ez elég is ahhoz, hogy kötelező legyen meghallgatni mindenkinek, aki szereti a minőségi, adrenalinnal teli metalt.
http://www.allmusic.com/album/march-bonus-track-r1433274/review
http://www.metal-observer.com/articles.php?lid=1&sid=1&id=15201
