ZeneZeneZene

Elképesztő, de elrohant négy év az előző Thy Catafalque-lemez, a Rengeteg óta. Időszerűvé vált tehát a folytatás, aminek megjelenési dátumáról itt-ott már egy éve is lehetett hallani pletykákat, de végül 2015 őszén jött ki mindenféle speciális formátumban (jelenleg 7 db van még a speciális digibook formátumból, a dupla bakelit pedig elfogyott), de meghallgatható a szokásos csatornákon is.

Írtam már korábban is, hogy én a Thy Catafalque-ról csak elfogultan tudok nyilatkozni, és ez azóta sem változott. Valahogy Kátai Tamás mindig olyat tesz le az asztalra, amibe én csak minimálisan tudok belekötni. Az előző lemezen például nekem kicsit már sok volt a dallamos ének, erre Tamás búcsút mondott Bakos Attilának, és az új albumon már szinte csak torzított vokálok vannak.

A tavalyi évben akkorát szólt a lengyel Mgła új lemeze, hogy lehetetlen volt mellette elmenni, szinte minden, a témával foglalkozó webzine ódákat zengett az Exercises in Futility-ről. A 2000 óta működő zenekar neve számomra is ismerős volt, nagyjából pozitív megítélése volt a korábbi lemezeiknek is, de egyik sem ütött akkorát, mint a tavaly megjelent album.

Elég csak annyival érzékeltetni a sikerességet, hogy a pár héttel ezelőtti budapesti fellépésükre elővételben elkapkodták a jegyeket, ami még akkor is döbbenetes tény, ha hozzávesszük, hogy nem a Papp László Sportarénában léptek fel, hanem csak a Dürerben.

De a turné többi állomásán is zajos sikert aratnak, köszönhetően az erős daloknak meg a markáns színpadi kiállásnak, legyen szó Oakland-ről vagy München-ről.

Nagyon régóta gondolkodom azon, hogy mi a Peste Noire titka. Az alábbiakban kísérletet teszek arra, hogy megfejtsem, mi az oka a francia zenekar sikerességének. A Peste Noire egy francia banda, 2000-ben alakult, a vezetője pedig La sale Famine de Valfunde. Saját bevallása szerint hooligan black metal-t játszanak, és ez az elnevezés leginkább a hozzáállásban érhető tetten.

Az alapítás óta sorra jelentetik meg a lo-fi, "csináld-magad!" mozgalom jegyében készült lemezeiket, nem áll tőlük távol a polgárpukkasztás, ebből kifolyólag aggatták már rájuk a nacionalista vagy neonáci jelzőket a kritikusaik, illetve a közvélemény azon képviselői, akik nem mennek a szomszédba egy kis hisztériakeltésért.

Következzen egy igazán friss, 2015-ös lemez, ami egy darabig viszonylag komoly lázban tartotta az extrém zenei kritikusokat és a rajongókat egyaránt.

Egyrészt ez a zenekar teljes inkognitójának volt köszönhető. bandcamp-en, facebook-on a tagok nevénél kínai írásjeleket láthattunk, és a származási helyként is egy kínai város szerepelt, szóval mindenki azt hitte, egy igazán egzotikus bandáról van szó.

Jelen állás szerint azonban, ha minden igaz, a Ghost Bath Észak-Dakotából, Minot városából származik, és összesen egy tagja van (bár az is lehet, hogy egy közösséget takar a név illetve a kínai szimbólumok), egészen pontosan ilyen megnevezéssel:无名 (Nameless). A zenekar elnevezése egyébként a vízbefulladásra utal. Persze mindez részletkérdés, a lényeg úgyis a zene.

Mindig is imádtam a határozott koncepció mentén dolgozó zenekarokat. Az ilyen bandákra az egyik kedvenc példám a Fall of Efrafa, a másik pedig a Darkspace.

A svájci ambient black metal formáció előző, 2008-as lemezéről is írtam már (itt), most a tavaly megjelent III I lesz terítéken. A koncepció változatlan: a téma továbbra is a végtelen világűr.

Ahogy a címe is mutatja, ez a negyedik lemezük, melynek megjelenését tavaly zseniális módon, a kiadó honlapján morzejelekkel jelentették be.

Mindig is nagy tisztelettel viseltettem a Blind Myself iránt, mert az idén 20 éves zenekar sosem arról volt híres, hogy a trendeket követné. Ezek a srácok mindig keresték a lehetőségeket, hogy valami újszerűt, valami nem megszokottat produkáljanak.

Annyira komolyan vették a dolgokat, hogy 1999-ben például fogták magukat, és meg sem álltak New York-ig, hogy végre megmutassák magukat a nemzetközi színtéren is. Végül 4 évet töltöttek kint, és bár nem lettek az MTV sztárjai, de csak összehoztak egy amerikai klubturnét, és nem minden zenekar mondhatja el magáról, hogy fellépett a legendás CBGB-ben.

Apropó fellépések: a Blind Myself koncertjeit mindenkinek melegen ajánlom, mert bár láttam már kismillió metalbandát élőben, de nagyon kevés ennyire meggyőző és energikus koncertbanda van jelenleg nem csak itthon, hanem az egész világon. Már az első alkalommal is, a 2011-es VOLT Fesztiválon hátast dobtam tőlük, pedig akkor talán még csak a gigasláger Lost in Time-ot ismertem tőlük.

A tavalyi Kettőnégy-Gumizsiráf online szavazáson találkoztam teljesen véletlenül a Téveszme zenekarral, és ahogy mondani szokás, szerelem első látásra. Rájuk szavaztam, és a szóban forgó kiadvány meg is nyerte az év EP-je megtisztelő címet.

Nyilván először a zseniálisan eltalált, extra hosszú lemezcím ragadta meg a figyelmemet, de szerencsére nem csak emiatt érdekes az egri zenekar tavalyi lemeze, hanem a zene miatt is.

Apropó egri zenekar: középiskolai éveim helyszíne volt a '90-es évek végi Eger (Más Klub, Kazamata Borozó, Sorompó, Szépasszony-völgy, Bagoly, csak hogy pár legendás helyet említsek...), szóval már csak ezért is plusz pont jár nekik. És ők a blogon szereplő első egri banda! Gratulálok a kétes dicsőséghez.

A tőzsgyökeres new york-i Agnostic Front nem egy fiatal zenekar, 1980 óta vannak a pályán, egy 5 éves szünettől eltekintve folyamatosan.

Gondolom sokaknak ismerős a nevük, ami nem meglepő, hiszen ez alatt a 35 év alatt igazi kikezdhetetlen alapkövekké váltak a hardcore műfajon belül. Szinte minden, azóta megalapított hardcore bandára hatással voltak, ha ők nincsenek, akkor nincs ma Hatebreed, nincs ma Terror, és nem ismerné a világ metalkedvelő része az NYHC, azaz a New York Hardcore stílust.

Ezek a lassan hatodik x-et taposó arcok a hitelesség mintapéldái, bár ezt a hardcore veteránokat illetően megszokhattuk. Színes életútjukban szerepelt minden, börtön, drogok, alkohol, megjárták az élet sűrűjét már fiatalon, ami nem olyan olyan meglepő, ismerve a 80-as évek New York-ját. 

Fényszennyezésnek nevezzük az esti égbolt mesterséges fényforrásokkal történő fölösleges, energiapazarló és környezetkárosító megvilágítását. (forrás: wikipédia)

A fényszennyezés modern korunk egyik legújabb problémája. Egyrészt a pazarlóan, körültekintés nélkül használt kül- és beltéri világítás óriási, pénzben is mérhető veszteséget is okoz, másrészt pedig felborítja állat és ember biológiai óráját egyaránt.

Káros hatása az is, hogy lassan már egyáltalán nem találni olyan tájékot a Földön, ahonnan az éjszakai égboltot a teljes pompájában megcsodálhatná az ember. A mindenfelől ömlő mesterséges fény alól hiába vizslatja az ember az eget, pár halványan pislákoló csillagon kívül semmit sem láthat.

Sokat elmond a mai metal felhozatalról, hogy egy '92-es lemezről írok most. Nem mondom, manapság is jelennek meg nagyon jó albumok a metal fősodrában, de valahogy már nincs meg bennük az az újító, eredeti íz... Nem egy helyen az új Mastodon-ról olvasom, hogy milyen forradalmi lemez, hát nem tudom, én inkább unalmasnak érzem a The Hunter-t, de ez nem ide tartozik.

Nincs metalos, aki ne hallott volna a Pantera késői történetének részleteiről, majd arról, hogy milyen tragikus fordulatot vettek az események az előző évtized derekára. Én ezekkel az eseményekkel nem is szeretnék bővebben foglalkozni, koncentráljunk a Vulgar Display of Power-re.