Elképesztő, de elrohant négy év az előző Thy Catafalque-lemez, a Rengeteg óta. Időszerűvé vált tehát a folytatás, aminek megjelenési dátumáról itt-ott már egy éve is lehetett hallani pletykákat, de végül 2015 őszén jött ki mindenféle speciális formátumban (jelenleg 7 db van még a speciális digibook formátumból, a dupla bakelit pedig elfogyott), de meghallgatható a szokásos csatornákon is.
Írtam már korábban is, hogy én a Thy Catafalque-ról csak elfogultan tudok nyilatkozni, és ez azóta sem változott. Valahogy Kátai Tamás mindig olyat tesz le az asztalra, amibe én csak minimálisan tudok belekötni. Az előző lemezen például nekem kicsit már sok volt a dallamos ének, erre Tamás búcsút mondott Bakos Attilának, és az új albumon már szinte csak torzított vokálok vannak.
Ez pedig telitalálat volt, mert a már-már folkos énekdallamokkal elérte a maximumot a Thy Catafalque a 2011-es lemezen, minden további már csak erőlködés lett volna. Emellé pedig az új lemez témája sem igényelte a tiszta éneket.
Mert az új lemez témája a hegyek (a lemez címe a gael nyelven hegytetőt jelent), a folyók és kapcsolatuk, a víz örök körforgása (ezt szimbolizálja a borítókép is: a háromszögek a hegyek, a hullámvonalak pedig a víz). Egyébként Tamás tudatosan vette minimalistára a figurát, rövid szövegek, egyszerű borító, ezt kívánta meg a téma. A fő ihlető a skót Felföld illetve a magyar Alföld, tehát ismét a természet a fő forrás.
Megint más ez az anyag, mint az előzők, de mégis azonnal felismerhető a Thy Catafalque stílusa a gitártémákban és a dallamokban. Hihetetlen élmény, amikor az ember elkezd hallgatni egy-egy új TC lemezt, ahogy sorra jönnek az ismerős motívumok, de mindig valami csodálatos kompozícióban, vannak meglepetések, de mindig kellemes meglepetések, és indulhat az utazás.
Olyan ez az egész, mint amikor az ember a legjobb barátjával indul távoli tájak felé. Mindig más a vidék, amit bejárunk, de mégis ugyanaz, mert ugyanazzal osztjuk meg az élményt. Én régi rajongó vagyok (másfél évtizede kísérem figyelemmel Tamás munkáját), és mondhatom, hogy számomra olyan a zenéje, mint egy régi jóbarát, aki sosem okozott csalódást, és vakon bízom benne, hogy a továbbiakban sem fog.
Minden egyes lemez egy utazás, hol a világűrbe, hol emlékeink aranyló völgyeibe, hol mindkettőbe egyszerre. Ez alól nem kivétel a Sgùrr sem, ami egy újabb remekmű a csodálatos életműben.
Hosszú időre most megint leköti a hallgató figyelmét a Thy Catafalque, hiszen a lemez a tiszta ének szinte teljes hiánya ellenére is hihetetlenül változatos, és izgalmas kihívás a felfedezése. Találunk két monumentális kompozíciót, az Oldódó formák a halál titokzatos birodalmában és a Sgùrr Eilde Mòr egyaránt bámulatos zeneszerzői teljesítmény, utazásra-szárnyalásra-sodródásra csalogató műremek mindkettő. Ezen két pillér árnyékában könnyedebb, szellősebb tételek oldják a rövid, zsigeri energiabombák keltette adrenalinlöketeket, és végül ott van a zseniális, hátborzongató, katartikus ívet felrajzoló Keringő, melyben benne érezhető múlt, jelen, jövő, élet, halál, teremtés, pusztítás, az örök keringő, melyet már akkor járt a világegyetem, amikor az első egysejtű földlakó még sehol sem volt, és akkor is járni fog, amikor az utolsó ember is már rég letűnt a színről.
Kátai Tamás nem tud hibázni, korunk egyik legnagyobb művészének tartom (mondtam, hogy nem tudok a témában elfogulatlanul megnyilatkozni!). Reméljük még sokáig gazdagít minket zenéjével, verseivel és fotóival.
