A svéd Watain régi kedves ismerősöm: a legendás Dissection 2004-es, visszatérő turnéján láttam őket élőben, a megboldogult Kultiplex hugyszagú falai között.
Az az este több okból is emlékezetes marad: először is válthattam pár szót az (akkor még élő) legenda Jon Nödtveidt-tal, aki egyénként zseniális koncertet adott zenekarával, lenyűgözve a tömeget, ami csordultig töltötte a koncerttermet. Én konkrétan egy radiátor tetején egyensúlyoztam, román black metalosok társaságában (de érkeztek rajongók pl. Szerbiából is). Másrészt egész sok rommá készült goás is betévedt a Kultiba aznap este, mivel nem tudtak róla, hogy a szokásos goa-est helyett éppen akkor black metal koncertet rendeznek: mindez sok mulatságos jelenetet eredményezett, érdemes volt figyelni a párpercenként beeső, majd rémülten pislogó macskajancsik arckifejezését, amikor meglátták, milyen figurák állomásoznak tömegével odabent (természetesen addigra már a belépőt is kifizettették velük...).
Szóval ezen az emlékezetes estén lépett fel a Watain közvetlenül a Dissection előtt. Elég meggyőző teljesítményt nyújtottak, az énekes Erik különösen szuggesztív, markáns színpadi jelenlétet produkált.
Azóta oda is figyelek rájuk, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden lemezük betalált nálam. Eddig.
Tavaly nyáron jelent meg a Lawless Darkness, melynek megjelenése előtt már mindenféle fenyegetést lehetett olvasni a hivatalos honlapon, hogy "újjászületik a black metal", és így tovább. Én mindig félek az ilyen hangzatos kijelentésektől, de a Watain egy méregerős lemezt hozott össze, ami ugyan nem reformálja meg a black metalt, de nagyon meggyőző.
Fenyegetően hosszú, majdnem 75 perces az anyag. Kell is hozzá türelem, hogy sikerüljön kihámozni valamit a szürkén-feketén gomolygó mérges füstként a hallgatóra telepedő lemezből. Közepesen kásás hangzású, kíméletlen, de egyben epikus black metalt hallhatunk. Nem egy dal bőven 6 perc feletti játékidővel rendelkezik, nem is beszélve a záró, 14 és fél perces Waters of Ain-ról.
Az ilyen hosszúra nyújtott albumokra könnyen ráun az ember, és mi tagadás, az 55-ik perc környékén a Lawless Darkness esetében is kezd csábító lenni a stop gomb, de ha képesek vagyunk némi energiát befektetve túllendülni a holtponton, akkor meglesz a jutalmunk.
Mert ez egy kiváló black metal lemez, aminek semmi köze nincs a mostanában divatos post-rock-kal, post-metal-lal kevert black metalhoz, hanem elsősorban thrash metal-lal próbálja színesíteni a palettát. Monumentális dalokat sikerült írniuk a zenészeknek. Érződik minden hangon, minden dobütésen, hogy 1000%-ig komolyan veszik azt, amit csinálnak, és ritkán látható alázattal nyúlnak a sokszor meggyalázott és agyonhasznált black metal eszköztárhoz.
A stílus minden lényeges zenei aspektusát előhúzzák a svédek a cilinderből: vannak itt lassú, menetelős témák, szólók, thrash metalos beindulások, blastbeat-ek, némi akusztikus hangulatteremtés. Mind a megfelelő helyen, a megfelelő mennyiségben, kimunkált arányban.
Igazán gyenge pontja nincs is a lemeznek, talán csak a hossza lehet riasztó, de ha végigverekedjük magunkat rajta, akkor a már imént említett Waters of Ain garantált katarzist hoz: 14 percnyi művészi színvonalú, tökéletesen megkomponált black metal szörnyeteg, egy olyan himnusz, mely megmutatja, hogy miről is szól a műfaj. Katartikus, komolyan.
Ha valaki szeretné hallani, hogy milyen az, amikor egy banda a stílushoz méltó hozzáállással és alázattal zseniálisat alkot, akkor hallgassa meg a Lawless Darkness-t, vagy látogasson el nyáron a Rockmaratonra, ahol fellép a Watain.
http://www.metal-observer.com/articles.php?lid=1&sid=1&id=17757
http://heavymetal.about.com/od/w/gr/watain-lawlessdarkness.htm
http://www.metalkult.com/reviews/kult-reviews-watain-lawless-darkness/